Volt kollégaként egy iskola nevében veszünk búcsút volt tanárunktól, Kígyóssy Zsolttól. aki a Berzeviczy vendéglátós képzésének az 1970-es-80-s években meghatározó alakja volt. 1973-tól 1995-ig dolgozott iskolánkban kémia-élelmiszerismeret szakos tanárként. A több mint húsz év alatt a város vendéglátósai közül szinte mindenkit tanított nappali, vagy esti, kiegészítő, levelező képzésben.

Hogyan is emlékszünk egy tanárra? Azt gondoljuk, talán eszünkbe jut amit egy-egy órán tanultunk. Valójában azonban ez könnyen feledésbe merül. A gesztusok, a szokások, az az érzés, amit egy óra kiváltott belőlünk, ezek maradnak meg leginkább a tanítványokban. Manapság sokszor alábecsüljük a gesztusok, a törődés erejét, pedig mind képes rá, hogy új irányt szabjon az életnek.

Kígyóssy Zsoltra , mint az alaposság, és a segítőkészség mintaképére emlékszünk vissza mindannyian. Hitvallása a precizitás volt, legyen szó akár kémiáról, akár az élelmiszerekkel kapcsolatos ismeretekről. Azt vallotta, hogy aki a vendéglátásban akar dolgozni, annak felelősséget kell vállalnia másokért, vagyis ismernie kell az alapanyagok, gyártási folyamatok minden csínját-bínját, hatásmechanizmusát. Ezért híresen precíz módon megkövetelte a fogalmak, kémiai folyamatok ismeretét, minden feleletkor, laborgyakorlaton, vizsgán elvárta, hogy diákjai a legalaposabb ismeretekkel rendelkezzenek. Ha nem ment, akkor magyarázott újra és újra. Mert fontosnak tartotta, hogy minden szakmabeli választ tudjon adni a hogyanokra: hogyan változik a nyersanyag főzés közben, hogyan hat a szervezetünkre, milyen változások következnek be közben. Legendásak voltak élelmiszervizsgálati gyakorlatai, ahol időnként estébe nyúlóan is mutatta a kémiai elemzéseket, a tojás, a tejföl, a húsok tulajdonságait, a titrálás rejtelmeit.

Arra, aki tanított, másként emlékeznek, mint másokra. Segítenek a tablóképek, meghívók, fényképek is, elő lehet venni régi naplókat, megőrzött dolgozatokat, ellenőrző könyveket, lenyűgöző alapossággal kitöltött bizonyítványokat. De egy tanár leginkább azokban a mérhetetlen, és megfoghatatlan változásokban marad meg, amelyeket tanítványaiban okoz. Ez az, amin keresztül egy tanár mindig közöttünk marad.

Azt gondolnánk, hogy ha egy tanár ilyen alapos, akkor a diákjai nem kedvelik. De ez nem így volt. Kígyóssy Zsolt volt az, akit minden szalagavatón megjelenítettek, akit nem is olyan régen még minden osztálytalálkozóra meghívtak, és aki ezeken, hacsak lehetett, meg is jelent. És végtelen memóriájával mindig vissza tudott emlékezni nevekre, sőt történetekre, több évtized távolából is. Érdekelte, hogy kivel mi történt, tanácsot adott, észben tartott mindent. Együtt anekdotázott a volt diákokkal emlékezetes feleltetésekről, és dolgozatokról, a tej és a sárgarépa fogalmáról, osztálykirándulások történéseiről.

Kollégaként a végtelen segítőkészsége maradt meg bennünk. A pályakezdők támogatása, a kezdő osztályfőnökök adminisztrációjának segítése. Akik már tanítottak a fénymásolók korszaka előtt is, azoknak felvillanhat az emlékezetében ahogy végtelen türelemmel stencilezte a feladatsorokat, rendezte a labort, vitte az epidiaszkópot, vetítette a filmeket a nagyteremben.

Halálhírek érkezésekor mindig vannak szavaink, sablonos mondataink az együttérzés kifejezésére. Azt szoktuk mondani, hogy aki elment, az többé már nincs közöttünk. De valójában ez nincs így. Mert minden alkalommal, ha a liszt sikértartalmára, a savanyú káposzta készítésére, vagy a bor alkoholtartalmának mérésére gondolunk a munkánk során, mindig tudjuk majd, hogy ezt először Kígyóssy Zsolttól tanultuk. Talán még azokra a mozdulatokra és hangsúlyokra is emlékszünk, amelyekkel mindezt elmagyarázta, megmutatta nekünk. Ezek azok az emlékek, amelyekkel mindig közöttünk marad. Így végül is nem az elmúlásé lesz a legerősebb szó, hanem az emlékezésé.

 

Kedves Kígyóssy tanár úr, pihenjen csendesen. Legyen béke és megnyugvás a része.

 

A Berzeviczy Gergely Technikum vezetősége, jelenlegi és volt diákjai, és dolgozói